Az észrevétel teljesen jogos. A fegyenctelepen (tosca.hu) pont erről ment egy jó vita; merthogy azt nehéz kigondolnunk, hogy amikor 'archetípus-közeli' zenéről van szó, akkor miért van az, hogy a legtöbb eddigi előadás 'kiegyenesedik', felszigorodik, megkeményedik, és az erős liturgikus élményt valami miatt mindenki ezekkel köti össze, hogy minél direktebb, puritánabb, szigorúbb, lényegretörőbb, annál mennyeibb. Holott, az igazi, ős-közeli zenei dolgok énszerintem pont hogy sokkal bonyolultabbak, több bennük a háttér-zizegés, a hullámzás, az örvénylés, a bizonytalanság, a lágyság, sőt, maga a játék.juliush írta: ↑2022.12.16., pén. 18:10Köszi az ajánlást! Nagyon szép lemez, de nehéz elfogultság nélkül véleményt alkotni az alábbi, ugyanebből a forrásból táplálkozó, ugyanakkor a Kódexben foglaltakat homlokegyenest másképp interpretáló nagy kedvencemmel eltöltött sok-sok évvel a hátam mögött.
Ha képszerűen próbálom megfogni a különbséget, Sanchez csapatának produkciója egy XIII. sz-i templomi, liturgikus élményként hat (már amennyire én azt el tudom képzelni a XXI. sz.-i kanapém mélyéről ), míg Savallék előadása már inkább XIV-XV. sz-i (sajnos nem tudok szabadulni némi anakronisztikus érzéstől) vándortársulat szcenírozott, szekuláris előadásaként a templom előtti téren vagy épp egy főúri udvarban.
De ez pont jó így, a különböző nézőpontoktól színesedik a világ, csak az nem jó benne, hogy várhatóan újabb súlyos pénzek cserélnek ismét gazdát a közeljövőben, hacsak le nem nyugszom és be nem érem végre a Tidallal!
prev.jpg
Az tény, hogy amit Savall a szopránokkal csináltat, vagy a díszítésekkel / improvizációkkal, az totálisan szembe megy az eddigiekkel.
Nálam célba talált rendesen, pedig én is a másik fajtán szocializálódtam.