Komolyzenei ajánló

[chord]

Az akadémiai válasz:
van egy ilyen kissé erőltetett besorolás, hogy a régizene J.S. Bach-ig, vagyis 1750-ig tart, Abaco fél évszázad után még élt. Marais 1728-ban halt meg, Abaco meg 1805-ben.
A laikus válasz:
a régizene az utolsó tisztán eszmei zene; felső harmóniák földre szállítása történik, az egyéniség itt még nem játszik.
A későbbiekben, itt főleg a romantikára gondolok, az egyéniség, az érzelmek, a saját gondolatok, az döntő. Abaco stílusa a "régi", de már erősen ott a saját érzelem.
 
Zeneileg pont egy átmenet, attól függően, hogy hová gondolod beskatulyázni, mármint, mint előadó.
 
Cocset nem ezt gondolja, mint én, vagyis ő régizenét csinált belőle úgy, hogy ne szentimentális nyekergés legyen, hanem inkább tánc, szigorú ritmussal, majdhogynem a Reneszánszból.
 
A két hölgy, ez nem véletlen, hogy a nők mindig mást gondolnak, ők érzelmesre vették a dolgot, mert ezt mondja nekik a zene, sőt, a saját, előadói érzéseiket is belevitték. Nóri, ahogy játszotta, olykor egyenesen 'kitört' a ritmusból, a külső szisztémából, amikor az érzelmei 'levitték', szinte leállt a zene.
 
Ha Vivaldit valaki így játszik, akkor az nyál. Ha Chopin-t, akkor sőt.
 
 
De csak óvatosan, mert sokan sokféleképp gondolják ezt. Amit laikusan vázoltam, ez az 'új' régizene játszás, sok régi felvétel ennek homlokegyenest ellentmond.
Meg ez az egész  ibdividuumbetörés, a zenébe, erről gyakorló zenészek, hegedűsök, nem is hallottak, itt Magyarországon főleg, mert itt nincs régizene oktatás, (vagy pár éve indult? -nevetségesen kínos)...Nóri is kint tanult, el ne hidd, hogy Magyarországon tudták akkoriban  azt, hogy mi az a viola da gamba...
És lásd, itt is leb@sznak az ilyen elméletekért könnyen...csak figyeld...tehát maradjunk csak a korszakolásnál, meg hogy pont két korszak átmenetén volt, ki így játssza, ki úgy, mindegyik megtalálhat.
 
Én hallottam csellistát, aki azt mondta, Marais, de mekkora jó zene, már csak egy kicsi kellett volna, és megvan a szonáta...
Sokfélék vagyunk.
 
 
 
 

[Rotox]

"Ez a dall'Abaco nem régizene egyáltalán..."
 
Sokadszorra hallgatom meg a három felvételt, higyjétek el, hatalmas dolog zeneszerető laikusként ("többségünk nem képzett zenész" vagy valami hasonló vala írva nem is olyan rég bitrate által   ) szembesülni a hozzáértők szakmai véleményében leírtakkal. A magam részéről szeretném (nagyon) megköszönni a kalauzolást (is).
 
Ugyanakkor egy kérdésem is van: a fenti mondatot hogyan kell érteni? Miért nem régizene? Joseph (Giuseppe) Marie Clement Ferdinand dall'Abaco-t mindössze egy generáció választotta el pl. Marais-tól.

[janesz]

Jé, és még be is lehet szerezni ezt a lemezt.

[janesz]

Ioculatores / Media Vita In Morte Sumu ( RAUMKLANG 2004)
 

 
Nem is tudtam, hogy mit teszek. Alig hogy észbe kaptam már ott is volt a merevlemezen.
Csak ennyi állt a mappán: Ioculatores - Media Vita In Morte Sumus {2004}
 
Tudtam, hogy nem szabad kinyitni. Baskerville-i Vilmos érezhett így midőn rátalált a titkos könyvtárra. A kísértés óriási volt és maga alá gyűrt. Ki tudna ellenállni egy olyan zenei albumnak amely a közönségtől elzárt tiltott teremből való? Eddig azt hittem, hogy ez csak szóbeszéd, hogy ilyen hely nem létezik. Chord! Miért nem szóltál róla?
 
Csak így utólag fogtam fel, hogy milyen veszélyes zenei vizeken úszkáltam. Volt, hogy már a partot is szem előtt tévesztettem, alattam pedig egy mélytengeri árok tátongott vészjóslóan.  
 
Félelmetes időutazás volt. Hátborzongató élmény. Az a Dies Irae!
 
Régóta vallom, hogy nem mi választjuk a zenéinket és hangszerünket, hanem fordítva. Ők választanak minket. Biztosan lesz olyan aki nem fogja meghallgatni az albumot. Talán jól is teszi.
 
Aki belevág az vigyen magával profi felszerelést. Én egy Astell & Kern AK 100 II-vel és a MrSpeakers Ether C-vel indultam el a felfedezésre. Így láthattam és hallhattam amint a nyirkos levegőjű templomban a padomtól balról csoszogva elindultak a szerzetesek a kijárat felé, és már a hátam mögött jártak amikor az egyik visszanézett rám a kapuból. Egy ideig nem értettem, hogy miért vádol a tekintetével. Aztán rájöttem. A hóhér helyén ültem. Ekkor megszólalt a lélekharang. Brrr....

Hú így korán reggel a hideg kirázott a 15. másodperctől!

[chord]

Megvallom, nem ismertem.
Ment PM.
 
Igen, az eszesebbje kikövetkeztethette, hogy próbálom megszerezni tőle...
 
Ez egy hifis fórum, tehát a Raumklang hivatalból már ajánlott, akár csak a hangminőség miatt is.

[Vendég]

Ioculatores / Media Vita In Morte Sumu ( RAUMKLANG 2004)
 

 
Nem is tudtam, hogy mit teszek. Alig hogy észbe kaptam már ott is volt a merevlemezen.
Csak ennyi állt a mappán: Ioculatores - Media Vita In Morte Sumus {2004}
 
Tudtam, hogy nem szabad kinyitni. Baskerville-i Vilmos érezhett így midőn rátalált a titkos könyvtárra. A kísértés óriási volt és maga alá gyűrt. Ki tudna ellenállni egy olyan zenei albumnak amely a közönségtől elzárt tiltott teremből való? Eddig azt hittem, hogy ez csak szóbeszéd, hogy ilyen hely nem létezik. Chord! Miért nem szóltál róla?
 
Csak így utólag fogtam fel, hogy milyen veszélyes zenei vizeken úszkáltam. Volt, hogy már a partot is szem előtt tévesztettem, alattam pedig egy mélytengeri árok tátongott vészjóslóan.  
 
Félelmetes időutazás volt. Hátborzongató élmény. Az a Dies Irae!
 
Régóta vallom, hogy nem mi választjuk a zenéinket és hangszerünket, hanem fordítva. Ők választanak minket. Biztosan lesz olyan aki nem fogja meghallgatni az albumot. Talán jól is teszi.
 
Aki belevág az vigyen magával profi felszerelést. Én egy Astell & Kern AK 100 II-vel és a MrSpeakers Ether C-vel indultam el a felfedezésre. Így láthattam és hallhattam amint a nyirkos levegőjű templomban a padomtól balról csoszogva elindultak a szerzetesek a kijárat felé, és már a hátam mögött jártak amikor az egyik visszanézett rám a kapuból. Egy ideig nem értettem, hogy miért vádol a tekintetével. Aztán rájöttem. A hóhér helyén ültem. Ekkor megszólalt a lélekharang. Brrr....

[Vendég]

Elena Langer (b.1974)
[1]-[8] Landscape with Three People (2013)
for soprano, countertenor, oboe & ensemble
Text: Lee Harwood
[9] Snow (2009)
for violin & piano
[10] The Storm Cloud — Туча (2012)
for soprano & piano
Text: Russian folklore
[11]-[12] Two Cat Songs (2006)
for soprano, cello & piano
Text: Даниил Хармс
[13] Ariadne (2002)
for soprano, oboe & string trio
Text: Glyn Maxwell
[14] Stay O Sweet (2013)
for soprano, oboe & ensemble
Text: John Donne
 
Nicholas Daniel nagy kedvencem. Szerintem benne van a világ 10 legjobb oboistája között. Amikor megláttam a borítón a nevét nem volt kétséges az album megszerzése.  Milyen a benyomás? Le vagyok nyűgözve. Én. Az oboista szakma képviselője. Aki ha hétszer születne is sem tudná így eljátszani Daniel szólamát. Na, de aki nem oboista az mire számítson? Nem akarok elkedvteleníteni senkit de ezek nem könnyű darabok. Ahogy haladunk előre az albumon egyre nehezebbek és nehezebbek. Ám aki szereti az intellektuális kihívásokat és éhezi az extravagáns zenei csapásokon való kimerítő kalandtúrákat az nagyon hálás lesz nekem. Ilyen igényes produkció egyhamar nem várható hazai koncertpódiumokon. Sajnos.

[chord]

Soha nem gondoltam, hogy egyszer még a Savaria Barokk Zenekarról fogok írni, vagy legalábbis egy cikkben Monteverdi  Vespro-jával....
 

 
Koncert pénteken, az Akadémián.

[chord]

Mit szólnátok egy remek Alphás felvételhez?
 

 
Pár napja Dall'Abaco kapcsán már felmerült az előadó neve. Gondoltam Vivaldiból sosem lehet túldozírozni így meghallgattam párszor az albumot. A felvétel minősége nem hagy kívánnivalót maga után ( Alpha label ) és ugyanez mondható el az előadás nívójáról is. Igazi terápiás zene. Ebből adódóan nem ajánlott mosogatás vagy vasalás közben meghallgatni. A legszerencsésebb ha elvonulunk a világtól, bezárkózunk a szobánkba és lehalkítjuk a telefont. De ha tutira megyünk elküldjük az asszonyt vásárolni a gyereket pedig a moziba. Mit kapunk cserébe? Exkluzív zenei élményt pazar tálalásban. Cocset nagy formában volt amikor a felvétel készült. Jók a tempók, az arányok, s bár kicsit szűkmarkúan bánik a díszítésekkel mégsincs hiányérzetem. Hallani ahogy keményen dolgozik a hangszeren - mozgolódik, szuszog, nyög - és hallani ahogyan a hangszer is dolgozik ( nyúlnak a bélhúrok, kopog a fogólap, recseg az egész hangszer ). És megéri az erőfeszítése mert időnként olyan lassú tételt kapunk mint amilyet 40:00-tól is hallhatunk.
 
https://www.youtube.com/watch?v=Tn4S4XVmw7E
 
Illúzióim nincsenek. Tudom, hogy chord rámlicitál majd és kitesz egy olyan ultra high-end előadást amitől végem lesz. Már nagyon várom.

 
Nagyon szeretem ezt a lemezt.
Olyan kabátgomb-megfogós, hogy figyelj, ez, ez itt Vivaldi!, és a hangminőség meg egészen elképesztő.
 
ha maradunk az ki- és az előadónál, szembejöhet egy Frescobaldi lemez...
 

 
Időben visszább vagyunk, de ugyanaz a szabadság-feeling és dallamosság, mint Vivaldinál.

[Vendég]

Egy 21.századi ember éljen korának megfelelő életet! Szép és dícséretes dolog a múltba révedés, a historizálás, a nagy elődök zenei örökségének felkutatása és életben tartása, de azért ne feledkezzünk meg saját korunk zenéiről sem.
 

 
Nekem nagy szívügyem John Adams munkássága és remélem, hogy ezzel az albummal másoknak is kedvet  csinálok a vele való ismerkedéshez. Két nagyszerű művét hallgathatjuk meg a korongról. Az egyik a Fearful Symmetries (1988) a másik a The Chairman Dances (1985).
 
https://www.youtube.com/watch?v=mSL35FVQGDQ
 
A Youtube-on sajnos nincs fent a Kristjan Jarvi féle változat, így mindenképpen be kell szerezni Cirilltől és Metódtól. Van belőle 24 bites sacd lemzképfájl valamint 16 bites rippelés is. Mindkettő remek ( én már csak tudom ). 
 
Az előadás korántsem tekinthető tökéletesnek. Pár próba azért még ráfért volna a zenészekre. Pl a nagydobos van, hogy elúszik és elfelejt belépni, a harsonák megijednek saját maguk visszhangosságán, a klarinétos meg egyenesen blattol. De még így is bőven élvezetes a produkció. Egy koncerten nagyjából ezt kapja az ember a pénzéért. És úgy készült a felvétel, mintha bent ülnénk a zenekarban. Király!  

[Vendég]

Mit szólnátok egy remek Alphás felvételhez?
 

 
Pár napja Dall'Abaco kapcsán már felmerült az előadó neve. Gondoltam Vivaldiból sosem lehet túldozírozni így meghallgattam párszor az albumot. A felvétel minősége nem hagy kívánnivalót maga után ( Alpha label ) és ugyanez mondható el az előadás nívójáról is. Igazi terápiás zene. Ebből adódóan nem ajánlott mosogatás vagy vasalás közben meghallgatni. A legszerencsésebb ha elvonulunk a világtól, bezárkózunk a szobánkba és lehalkítjuk a telefont. De ha tutira megyünk elküldjük az asszonyt vásárolni a gyereket pedig a moziba. Mit kapunk cserébe? Exkluzív zenei élményt pazar tálalásban. Cocset nagy formában volt amikor a felvétel készült. Jók a tempók, az arányok, s bár kicsit szűkmarkúan bánik a díszítésekkel mégsincs hiányérzetem. Hallani ahogy keményen dolgozik a hangszeren - mozgolódik, szuszog, nyög - és hallani ahogyan a hangszer is dolgozik ( nyúlnak a bélhúrok, kopog a fogólap, recseg az egész hangszer ). És megéri az erőfeszítése mert időnként olyan lassú tételt kapunk mint amilyet 40:00-tól is hallhatunk.
 
https://www.youtube.com/watch?v=Tn4S4XVmw7E 
 
Illúzióim nincsenek. Tudom, hogy chord rámlicitál majd és kitesz egy olyan ultra high-end előadást amitől végem lesz. Már nagyon várom.
 
 

[Vendég]

Pár napja hallgattam meg ezt az albumot és nagyon ambivalensek az érzéseim vele kapcsolatban:
 
Gustavo Núñez, Academy of St Martin in the Fields / Vivaldi - Bassoon Concertos (2015)
 

 
https://www.youtube.com/watch?v=iZx-4xnZV0Q
 
Itt ez a fantasztikusan jó fagottos. Őrület, hogy milyen jól játszik. Tényleg csak kapkodom a levegőt. Annyira muzikális, úgy sziporkázik a hangszeren ahogyan tényleg csak nagyon, de nagyon kevesen tudnak. Az a hang! És bár modern hangszeren hangzanak fel a darabok mégse érdekel mert nagyon jól szól így is. Hihető a hangzás, remek a kíséret, jó a hangszerek akusztikája, pazar volna az egész album, ütném rá a feltétlen ajánlott plecsnit de...staccatózik ( megj. rövid, hegyes hangokat játszik ). A barokkban pedig nincs staccatózás! És ezzel kukába vágja az egész felvételt. Hihető ez? 2015-ben a világ egyik vezető fagott művésze még mindig nem tudja, hogy a barokk előadásban nincs staccató? Hát nem tudja. Valóságos tragédia. De nem csak ő nem tudja...még sokan mások se. Bemutatom pár példával. Nagyon tanulságos. Hallgassuk meg az alábbi darabot a következő verziókban:
 
A. VIVALDI: Bassoon Concerto in A minor RV 497
 
A rosszak:
 
https://www.youtube.com/watch?v=3yjgpYrfaws
 
https://www.youtube.com/watch?v=giiYykFhqHs
 
https://www.youtube.com/watch?v=B20V7JoU1Kk
 
És itt a minden tekintetben tökéletes előadás. Berkhout. Nem véletlenül írtam róla korábban.
 
https://www.youtube.com/watch?v=0OrOwHYQVr8
 
Egyszer egy régizene karmester ezt mondta a próbán a zenészeknek: " Uraim! Ez a tétel már majdnem tökéletes...tehát teljesen rossz! Próbáljuk meg újra! "
 
Gustavo Nunez albuma is majdnem tökéletes, tehát teljesen rossz. Mázli, hogy Frans Robert Berkhout még kölcsönözhető.

[Vendég]

Állítólag Händel mondta, hogy az oboa Isten hangszere...nem tudom, igaz-e, de ez itt nekem tetszik:




Ez valóban egy paraz felvétel! De ha valakinek ez sem volna elég az a cirill betűs zenei könyvtárban megtalálhatja ezt az előadást is:
 

 
Hogy melyik a jobb? Az ő szintjükön már nincs jobb, csak más. Érdemes azon töprengeni, hogy a De Niro - Al Pacino vagy a Marlon Brando - Laurence Olivier páros-e a jobb? Volna valaki aki ezt hitelesen el tudná dönteni? Ugye nem. Itt is ez van. Bernardini nagy név a szakmában. Dombrechtről már ejtettem itt pár szót a Vivaldi oboaversenyek kapcsán, Ponseele pedig ... nos ő egy külön kategória. Szóval aki megszerette Zelenka ezen darabjait annak feltétlen érdemes a Dombrecht  - Ponseele felállással is próbát tennie.  

[Vendég]

Örülök, hogy visszajöttél. Igazán sajnáltam volna (bizonyára nem csak én), ha a fórum ismét elveszít valakit.
Nagyon jó döntés volt! Köszi!

Akkor már ketten örülünk.   De mit is ajánlhatna egy fafúvós egy vonósnak?
 
Antonio Vivaldi - Concerti (RV 114,119, 121, 127,152,156,157,163,167) e sinfonie (111a,146,168)
per archi ( Venice Baroque Orchestra/ Andrea Marcon)
 

 
Nemrég találtam rá az albumra és odáig vagyok érte. 36 tétel van rajta és mindegyik egy gyöngyszem. Ez a Marcon mindig telibe talál.
 
Kedvcsináló az albumról:
 
https://www.youtube.com/watch?v=YXRgLVYN15Y
 
Azért Vivaldi is ott spórolt a témával ahol csak tudott. Tessék csak belehallgatni az alábbi darabba és nagyon gyorsan kiderül, hogy pontosan mire is gondoltam. Ezt te tutira értékelni fogod.
 
https://www.youtube.com/watch?v=pCmvsL0GPB0

[violinist2]

Minden idők egyik legnagyszerűbb és legnagyobb tiszteletnek örvendő klasszikus klarinétosa elkalandozik a jazz világába. A klarinétosok imádják az albumot mert el se tudják képzelni, hogy hogyan tudta Eddie Daniels eljátszani a szólamát. Egy elképesztő hangszeres bravúr az album. És mindezt olyan könnyedén csinálja... (ex gt40alpha voltam)
 

 
https://www.youtube.com/watch?v=mDJ1Js1qwJM

 
Örülök, hogy visszajöttél. Igazán sajnáltam volna (bizonyára nem csak én), ha a fórum ismét elveszít valakit.
Nagyon jó döntés volt! Köszi!

[Vendég]

Van, ami annyira más megközelítés, hogy szerintem egyenesen hibás.
Ez a dall'Abaco nem régizene egyáltalán, Cocset viszont úgy játssza. Valahogy túlságosan kikönnyíti, nekem felszínes lesz.
persze ez is ízlés dolga.
 
Itt az a Raumklang-os lemez, amelyen megismertem,
 



 
és itt van, ahogy Nóri játssza:
 



 
 
Na, értitek?, ha nincs ez a hifis őrület, akkor nem jön a Raumklang a képbe, mert az egy audiofil kiadó, nem ismerem meg ezt a szerzőt, nem mutatom meg Nórinak, és ő sem játssza...

 
Végre valami amiben nem egy srófra jár az ízlésünk.
Nagyon jó, hogy kitetted ide a 3 felvételt. Vettem a fáradtságot és kijegyzeteltem, hogy az egyes előadók milyen egységekre osztják a művet ( hány ütemet gondolnak egybetartozónak, magyarán: hány ütemet játszanak el egy ív alatt ). Nagyon érdekes a végeredmény és ez meg is magyarázza az eltéréseket.
 
Lássuk Cocset előadását: 4              4            7          majd ismétel, 4            4            2  2  4            2 2   3        10 és nincs ismétlés.
Von der Goltz előadása:    1-1-1-1;  1-1-1-1; 1-1-1; 4 majd ismétel, 1-1-1-1; 1-1-1-1; 2; 2; 1-1-1-1; 2; 2; 1-1-1; 10 és ismétlés
Nóri előadása:                   1-1-1-1;  1-1-1-1; 1-1-1; 4 majd ismétel, 1-1-1-1; 1-1-1-1; 2; 2; 1-1-1-1; 2; 2; 1-1-1;  9 és ismétlés
 
Ezek után persze, hogy totál más lesz a végeredmény! Míg Cocset nagy ívekben játszik ( ezért gyorsabb a tempó máskülönben szétesne a darab ), addig a két hölgy úgy apróz mintha szövetmintát szeletelne. Vontatottab is a darab az ő esetükben, valósággal szájba rágják a mondnanivalót. Cocset előadása is tele van leheletfinom megoldásokkal, de a szerkezet gyökeresen más tagolása miatt és az ebből fakadó tempósabb előadásmód egyszerűen nem teszi lehetővé az elábrándozást és hangokba való szentimentalista belefeledkezést. Nem úgy a két hölgy akik behúzva a féket tulképpen mindent megmutatnak néhány percben ami ezen a hangszeren megszólaltatható (nagyon-nagyon ügyesek tegyem hozzá). Összességében azt mondhatnám, hogy Cocset előadott egy gyors tételt, a két hölgy pedig egy lassút. Nekem mindkét/mindhárom verzió meghallgatása örömet okozott. Hibát nagyítóval sem lelek. Mégegyszer köszi a posztot:

[ajkamici]

Bitang jo zene Fülelek !

[fülelek]

Állítólag Händel mondta, hogy az oboa Isten hangszere...nem tudom, igaz-e, de ez itt nekem tetszik:

[Vendég]

 
Na, értitek?, ha nincs ez a hifis őrület, akkor nem jön a Raumklang a képbe, mert az egy audiofil kiadó, nem ismerem meg ezt a szerzőt, nem mutatom meg Nórinak, és ő sem játssza...

Ha nem udvaroltam volna zongorista, hegedűs és trombitás lányoknak akkor ma nem érteném ezeket a hangszereket. A csellista lány sajna kimaradt, bár nagyon tetszettem neki.

[Vendég]

Egy remek darab a Mekk mester c. mese zeneszerzőjétől Ránki Györgytől:
 



 
Maurice Bourgue nagy név a szakmában. Az ő és Heinz Holliger játéka nagyban meghatározta a 70-es évek oboázási stílusát. Sok közös felvételük is van, ha valaki találkozik velük egy meghallgatást mindenképpen megérnek. Mindketten a német oboaiskola képviselői virtuóz szintre emelve azt. A felvétel 1970-ből származik. Ez volt a jutalma amiért megnyerte a Budapesten rendezett nemzetközi fafúvós versenyt. Negyed évszázaddal ezelőtt nagyon szerettem ezt a fajta oboázást. Akkoriban még azt gondoltam, hogy a hang nem olyan fontos. Lehet egy kicsit vékony, lehet egy kicsit éles, sőt akár fémes íze is a 3 vonalas területen mert ami fontosabb az a zenei mondanivaló és annak kifejezésének képessége. Mára erősen megváltozott a véleményem a hang tekintetében és sokkal inkább ajánlanám meghallgatásra Alex Kleint, Albrecht Mayert, Francois Leleux-t, Lencsés Lajost vagy Hadady Lászlót. A zenemű nagy kedvenc a hazai oboázni tanulók között. Szakiskola 2. osztályában rendszerint már játszák. Szóval technikailag nem vethető össze egy Elliott Carter oboaversennyel. Furcsálom is, hogy miért nem játszhatott el Bourgue valami komplikáltabb, nagyobb ívű darabot ha már megnyerte azt a versenyt. De hát ez van és még örülök is ennek, mert ez egy igazán brilliáns előadás - az előadó még csak 31 éves volt! - ami méltán tarthat számot a figyelmünkre. Jó zenehallgatást!
 

[chord]

 


 
Van, ami annyira más megközelítés, hogy szerintem egyenesen hibás.
Ez a dall'Abaco nem régizene egyáltalán, Cocset viszont úgy játssza. Valahogy túlságosan kikönnyíti, nekem felszínes lesz.
persze ez is ízlés dolga.
 
Itt az a Raumklang-os lemez, amelyen megismertem,
 



 
és itt van, ahogy Nóri játssza:
 



 
 
Na, értitek?, ha nincs ez a hifis őrület, akkor nem jön a Raumklang a képbe, mert az egy audiofil kiadó, nem ismerem meg ezt a szerzőt, nem mutatom meg Nórinak, és ő sem játssza...

[janesz]

Csak jelzem, hogy nagyon fogynak a jegyek.
 
https://www.mupa.hu/program/monteverdi- ... 19-00-bbnh
 
 

[Vendég]

Minden idők egyik legnagyszerűbb és legnagyobb tiszteletnek örvendő klasszikus klarinétosa elkalandozik a jazz világába. A klarinétosok imádják az albumot mert el se tudják képzelni, hogy hogyan tudta Eddie Daniels eljátszani a szólamát. Egy elképesztő hangszeres bravúr az album. És mindezt olyan könnyedén csinálja... (ex gt40alpha voltam)
 

 
https://www.youtube.com/watch?v=mDJ1Js1qwJM
 
 

[Vendég]

Zeneakadémia Nagyterem  2017.05.29 19.30
 
Emmanuel Pahud és Eric Le Sage
 


Mozart: 17. (C-dúr) hegedű-zongora szonáta, K. 296 (Emmanuel Pahud átirata)


Schubert:Bevezetés és variációk az Elszáradt virágok című dal témájára, D. 802


Schumann: Fantáziadarabok klarinétra és zongorára, op. 73 (Emmanuel Pahud átirata)


Mendelssohn: F-dúr hegedű-zongora szonáta, op. 4 (Emmanuel Pahud átirata)

Emmanuel Pahud (fuvola) Eric Le Sage (zongora)
 

[Vendég]

Jó lesz rá odafigyelni!
 
http://www.noemigyori.com/homehu