Oldal: 1 / 54

Re: Monitor Audio hangsugárzók

Elküldve: 2024.01.21., vas. 10:10
Szerző: jozeph
szabo_pitty írta:
2021.11.17., szer. 19:25
Sziasztok!

A végéhez közeledik, az Ezüstök (Silver 200, Silver C150, Silver 50) bejáratása, lehet, hogy már kész is. Megosztanám, Veletek, eddigi tapasztalataimat. Előző hangfalam, Jamo S606, 5.0-ás szettben, ezért, mindent, ahhoz viszonyítok. Egészen pontosan, 5.1-ben, de a mélynyomó, egyelőre, marad.

Kezdjük, alulról! Az első zenehallgatáskor, egy kissé elgörbült a szám. Tudtam, hogy sokkal kevesebb lesz a mély, mint a Jamonál, de nem gondoltam, hogy ennyivel. Aztán, ahogy egyre előrébb járt a bejáratás, szépen, megjelent a mély-tartomány. Az az igazság, hogy eléggé el is volt húzva a hátsó faltól, úgy 90cm-re, de olvastam, hogy 50cm, a gyár által ajánlott távolság. Most, 55cm-re van. Lényegsen kevesebb a mélye, még így is, de most, hogy bejáródott, vagy legalábbis, nagyon közel van hozzá, már egyáltalán nem kevés. Pont annyi, amennyi kell, se több, se kevesebb. A minősége viszont, klasszissal jobb, mint a Jamoé. Nem uralja a hangképet, de nem esik túlzásokba, nem tolakszik, lényegesen megfogottabb, kontrolláltabb.

A közép- és magastartomány, a Jamonál is kiegyenlített volt, itt kisebb a különbség. Inkább, minőségi különbség van. A középtartományban, a Jamo is, viszonylag jól szerepel, köszönhetően a közép-sugárzóknak, amik talán, magasabb kategóriában is, mehgállnák a helyüket. A magastartományban, sokkal nagyobb a különbség. A Jamo sziszegős magasainak, a Monitor Audionál, nyoma sincs. Sokkal tisztábban szól fent, mint a Jamo. Igazán hosszan hallgatható, kellemes hangja van, nagyon jó részletezőképességgel. A tere is, egészen szép, öröm hallgatni, a Sztereó Magazin, Magyar Jazz CD-it.

Az 5.0-ás szett legnagyobb nyertese azonban, a center. A Jamonak, olyan dobozhangja volt, hogy sokszor, már zavart. Először azt hittem, hogy a magyar szinkron, ilyen gagyi minőségű, de eredti nyelvnél is megvolt, ez a kellemetlen jelenség, tehát egyértelmű, hogy a centersugárzó a ludas. A Monitor Audionál, egyáltalán nem tapasztalható, dobozhang, helyette viszont, nagyon szép beszédhanggal örvendezteti meg, a hallgatót. 5.0 szempontjából, még az is fontos lehet, hogy ez a szett, tökéletesen egyforma hangszórókból építkezik, szemben a Jamoval, amiben ugye, 10cm-es hangszórók vannak középen és hátul, miközben 13cm-esek, elől, plusz, a 20cm-es, oldalra sugárzó mély.

Az eddigi tapasztalataim alapján, azt kell mondjam, hogy az utolsó fillért is megérte, főleg, hogy Romániából, igencsak kedvező áron sikerült, hozzájutni. Az előrelépés, elég egyértelmű, azt hiszem, már nem lépek feljebb, legfeljebb, az elektronikák terén. Bátran ajánlom, mindenkinek, aki a Monitor Audio hangfalakkal szemez. A Silver széria, már egy igazi, audiofil széria. Nem kizárt, hogy egy komolyabb, sztereó erősítővel is bővítve lesz, a rendszerem. Azt hiszem, ezek a hangfalak, megérdemlik.
Szia.
Esetleg ha lesz rá kereted lépj a 300-as frontokra

Re: Monitor Audio hangsugárzók

Elküldve: 2023.11.28., kedd 19:02
Szerző: stx
Gyuszy írta:
2023.11.28., kedd 17:35
stx írta:
2023.11.28., kedd 03:09
Gyuszy írta:
2023.11.27., hétf. 18:34

Pontosan melyik Luxman?
A353. Bár, szerintem, bármelyik Luxman-nal jól szól.
Van egy Sansui AU-D33, azzal is szépen muzsikál.
Volt egy Luxman LV112-öm, azzal nem tetszett a hangja. NAD 356-om is volt, az sem tetszett.
Most épp' egy Onkyo egybeizére van drótozva, azzal is jól szól. Ja, nekem BX6 van.

Re: Monitor Audio hangsugárzók

Elküldve: 2023.11.28., kedd 17:35
Szerző: Gyuszy
stx írta:
2023.11.28., kedd 03:09
Gyuszy írta:
2023.11.27., hétf. 18:34
stx írta:
2023.11.27., hétf. 16:39

Nekem egy - kb. 30 éves - Luxmannal jobban szól, mint a NAD 356-tal.
Pontosan melyik Luxman?
A353. Bár, szerintem, bármelyik Luxman-nal jól szól.
Van egy Sansui AU-D33, azzal is szépen muzsikál.
Volt egy Luxman LV112-öm, azzal nem tetszett a hangja. NAD 356-om is volt, az sem tetszett.

Re: Monitor Audio hangsugárzók

Elküldve: 2023.11.28., kedd 03:09
Szerző: stx
Gyuszy írta:
2023.11.27., hétf. 18:34
stx írta:
2023.11.27., hétf. 16:39
Gyuszy írta:
2023.11.10., pén. 11:48
Monitor Audio Silver 6 hangfalakhoz melyik erősítő passzolna jobban? Cambridge Audio 550A vagy NAD C325BEE? Zene amit hallgatok pop, rock, disco, 80s évek zenéi. Jöhet más ajánlat is erősítőre.
Nekem egy - kb. 30 éves - Luxmannal jobban szól, mint a NAD 356-tal.
Pontosan melyik Luxman?
A353. Bár, szerintem, bármelyik Luxman-nal jól szól.
Van egy Sansui AU-D33, azzal is szépen muzsikál.

Re: Monitor Audio hangsugárzók

Elküldve: 2023.11.27., hétf. 18:34
Szerző: Gyuszy
stx írta:
2023.11.27., hétf. 16:39
Gyuszy írta:
2023.11.10., pén. 11:48
Monitor Audio Silver 6 hangfalakhoz melyik erősítő passzolna jobban? Cambridge Audio 550A vagy NAD C325BEE? Zene amit hallgatok pop, rock, disco, 80s évek zenéi. Jöhet más ajánlat is erősítőre.
Nekem egy - kb. 30 éves - Luxmannal jobban szól, mint a NAD 356-tal.
Pontosan melyik Luxman?

Re: Monitor Audio hangsugárzók

Elküldve: 2023.11.27., hétf. 16:39
Szerző: stx
Gyuszy írta:
2023.11.10., pén. 11:48
Monitor Audio Silver 6 hangfalakhoz melyik erősítő passzolna jobban? Cambridge Audio 550A vagy NAD C325BEE? Zene amit hallgatok pop, rock, disco, 80s évek zenéi. Jöhet más ajánlat is erősítőre.
Nekem egy - kb. 30 éves - Luxmannal jobban szól, mint a NAD 356-tal.

Re: Monitor Audio hangsugárzók

Elküldve: 2023.11.24., pén. 16:18
Szerző: Gyuszy
gondolkodik.gif

Re: Monitor Audio hangsugárzók

Elküldve: 2023.11.10., pén. 11:48
Szerző: Gyuszy
Monitor Audio Silver 6 hangfalakhoz melyik erősítő passzolna jobban? Cambridge Audio 550A vagy NAD C325BEE? Zene amit hallgatok pop, rock, disco, 80s évek zenéi. Jöhet más ajánlat is erősítőre.

Re: Monitor Audio Silver 50 fehér

Elküldve: 2023.06.15., csüt. 21:36
Szerző: bigbandi20
Ez egy jó doboz, kiegyensúlyozott, szép hanggal. Sok sikert az eladáshoz!

Re: Monitor Audio hangsugárzók

Elküldve: 2021.11.17., szer. 19:25
Szerző: szabo_pitty
Sziasztok!

A végéhez közeledik, az Ezüstök (Silver 200, Silver C150, Silver 50) bejáratása, lehet, hogy már kész is. Megosztanám, Veletek, eddigi tapasztalataimat. Előző hangfalam, Jamo S606, 5.0-ás szettben, ezért, mindent, ahhoz viszonyítok. Egészen pontosan, 5.1-ben, de a mélynyomó, egyelőre, marad.

Kezdjük, alulról! Az első zenehallgatáskor, egy kissé elgörbült a szám. Tudtam, hogy sokkal kevesebb lesz a mély, mint a Jamonál, de nem gondoltam, hogy ennyivel. Aztán, ahogy egyre előrébb járt a bejáratás, szépen, megjelent a mély-tartomány. Az az igazság, hogy eléggé el is volt húzva a hátsó faltól, úgy 90cm-re, de olvastam, hogy 50cm, a gyár által ajánlott távolság. Most, 55cm-re van. Lényegsen kevesebb a mélye, még így is, de most, hogy bejáródott, vagy legalábbis, nagyon közel van hozzá, már egyáltalán nem kevés. Pont annyi, amennyi kell, se több, se kevesebb. A minősége viszont, klasszissal jobb, mint a Jamoé. Nem uralja a hangképet, de nem esik túlzásokba, nem tolakszik, lényegesen megfogottabb, kontrolláltabb.

A közép- és magastartomány, a Jamonál is kiegyenlített volt, itt kisebb a különbség. Inkább, minőségi különbség van. A középtartományban, a Jamo is, viszonylag jól szerepel, köszönhetően a közép-sugárzóknak, amik talán, magasabb kategóriában is, mehgállnák a helyüket. A magastartományban, sokkal nagyobb a különbség. A Jamo sziszegős magasainak, a Monitor Audionál, nyoma sincs. Sokkal tisztábban szól fent, mint a Jamo. Igazán hosszan hallgatható, kellemes hangja van, nagyon jó részletezőképességgel. A tere is, egészen szép, öröm hallgatni, a Sztereó Magazin, Magyar Jazz CD-it.

Az 5.0-ás szett legnagyobb nyertese azonban, a center. A Jamonak, olyan dobozhangja volt, hogy sokszor, már zavart. Először azt hittem, hogy a magyar szinkron, ilyen gagyi minőségű, de eredti nyelvnél is megvolt, ez a kellemetlen jelenség, tehát egyértelmű, hogy a centersugárzó a ludas. A Monitor Audionál, egyáltalán nem tapasztalható, dobozhang, helyette viszont, nagyon szép beszédhanggal örvendezteti meg, a hallgatót. 5.0 szempontjából, még az is fontos lehet, hogy ez a szett, tökéletesen egyforma hangszórókból építkezik, szemben a Jamoval, amiben ugye, 10cm-es hangszórók vannak középen és hátul, miközben 13cm-esek, elől, plusz, a 20cm-es, oldalra sugárzó mély.

Az eddigi tapasztalataim alapján, azt kell mondjam, hogy az utolsó fillért is megérte, főleg, hogy Romániából, igencsak kedvező áron sikerült, hozzájutni. Az előrelépés, elég egyértelmű, azt hiszem, már nem lépek feljebb, legfeljebb, az elektronikák terén. Bátran ajánlom, mindenkinek, aki a Monitor Audio hangfalakkal szemez. A Silver széria, már egy igazi, audiofil széria. Nem kizárt, hogy egy komolyabb, sztereó erősítővel is bővítve lesz, a rendszerem. Azt hiszem, ezek a hangfalak, megérdemlik.

Re: Monitor Audio hangsugárzók

Elküldve: 2021.10.09., szomb. 18:46
Szerző: szabo_pitty
Dorian írta:
2021.10.07., csüt. 18:28
szabo_pitty írta:
2021.10.07., csüt. 18:17
Mivel a belső kábelezés ezüstözött, gondoltam, jó lenne, ha hangfalkábel is, olyan lenne.
Én biztosan nem erősíteném a MA Silverek magasban... khmm... jellegzetes hangját ezüstözött kábellel.
Csak egy gondolat volt. Mit javasolsz? Most, Inakustik Monitor Atmos Air 309 van.

Re: Monitor Audio hangsugárzók

Elküldve: 2021.10.07., csüt. 18:28
Szerző: Dorian
szabo_pitty írta:
2021.10.07., csüt. 18:17
Mivel a belső kábelezés ezüstözött, gondoltam, jó lenne, ha hangfalkábel is, olyan lenne.
Én biztosan nem erősíteném a MA Silverek magasban... khmm... jellegzetes hangját ezüstözött kábellel.

Re: Monitor Audio hangsugárzók

Elküldve: 2021.10.07., csüt. 18:17
Szerző: szabo_pitty
Dorian írta:
2021.09.28., kedd 13:46
szabo_pitty írta:
2021.09.28., kedd 09:33
Gondolkodom a kábel kérdésén is. Milyet volna érdemes? Marantz SR7005 az erősítő és Inakustik Monitor Atmos Air 309 a jelenlegi kábel.

A hátsók is, normálisabb kábelért kiáltanak, a jelenlegi, gagyi, másfeles, somogyis helyett. Ide is várom, az ötleteket.
Sztem a MA hangsugárzók nem túl háklisak kábelre. Valami normális minőségű réz kábelt nekik , aztán jólvan.
Én a frontok kivételével Sommer Orbit 225 mk2-t használok, a frontoknál csak azért jobbat, mert a sztereó rendszerem magasabb igényű. Ott Zu Libtec a kábel.
Mivel a belső kábelezés ezüstözött, gondoltam, jó lenne, ha hangfalkábel is, olyan lenne.

Re: Monitor Audio hangsugárzók

Elküldve: 2021.09.29., szer. 19:00
Szerző: szabo_pitty
Láttam olyan fotót, amin a Silver200 dobozán, ott díszelgett a Qed-logó. A belső kábelezésre utalna?

Re: Monitor Audio hangsugárzók

Elküldve: 2021.09.28., kedd 13:46
Szerző: Dorian
szabo_pitty írta:
2021.09.28., kedd 09:33
Gondolkodom a kábel kérdésén is. Milyet volna érdemes? Marantz SR7005 az erősítő és Inakustik Monitor Atmos Air 309 a jelenlegi kábel.

A hátsók is, normálisabb kábelért kiáltanak, a jelenlegi, gagyi, másfeles, somogyis helyett. Ide is várom, az ötleteket.
Sztem a MA hangsugárzók nem túl háklisak kábelre. Valami normális minőségű réz kábelt nekik , aztán jólvan.
Én a frontok kivételével Sommer Orbit 225 mk2-t használok, a frontoknál csak azért jobbat, mert a sztereó rendszerem magasabb igényű. Ott Zu Libtec a kábel.

Re: Monitor Audio hangsugárzók

Elküldve: 2021.09.28., kedd 09:33
Szerző: szabo_pitty
Megkezdtem az új vendégek bejáratását és barátkozom, velük. Azt kell mondjam, nagyon más, mint a Jamo S606. Sokkal kevesebb, de kontrolláltabb mély. Ez, igényel, némi megszokást. A közép- és magastartomány fantasztikusan tiszta, imádom, ahogy a teret is, amit rajzol.
Gondolkodom a kábel kérdésén is. Milyet volna érdemes? Marantz SR7005 az erősítő és Inakustik Monitor Atmos Air 309 a jelenlegi kábel.

A hátsók is, normálisabb kábelért kiáltanak, a jelenlegi, gagyi, másfeles, somogyis helyett. Ide is várom, az ötleteket.

Re: Monitor Audio hangsugárzók

Elküldve: 2021.09.23., csüt. 23:53
Szerző: szabo_pitty
Megjöttek.
20210923_215858.jpg
20210923_215858.jpg (2.31 MiB) Megtekintve 3354 alkalommal
20210923_211955.jpg
20210923_211955.jpg (2.55 MiB) Megtekintve 3354 alkalommal
20210923_220438.jpg
20210923_220438.jpg (2.59 MiB) Megtekintve 3354 alkalommal

Re: Monitor Audio hangsugárzók

Elküldve: 2021.08.21., szomb. 19:44
Szerző: SWild
Lehelljünk kis életet a topicba :D

Tapasztalatokra lennék kíváncsi a Silver 200-zal kapcsolatban. Mennyire illik kis szobába? Kb 1.8m-re tudnám tenni őket egymástól, a falaktól 30 ill.20 centire (hátsó és oldalsó táv). Lenne így normális színpadképük vagy több helyet igényelnek?

Re: Monitor Audio hangsugárzók

Elküldve: 2021.05.14., pén. 22:03
Szerző: szabo_pitty
Bodnapet írta:
2021.05.13., csüt. 19:32
szabo_pitty írta:
2021.05.13., csüt. 19:04
Amikor az erősítőt vettem, RX8-cal próbáltuk és nagyon tetszett a hangja.
Volt RX8-cam, előtte RS6-om, mind kettő nagy kedvenc volt. Az RX8-nál nekem az elcsatolással komolyabban kellett foglalkoznom, mert anélkül nagyon sok volt a mély, de megérte! ;)
A kisebb hangfalak (Rs6, Silver 6, 200) közepes méretű szobákban (20-25 m2) szerintem nagyon jól tudnak szólni.
Nekem 24m2 a szóba területe.

Re: Monitor Audio hangsugárzók

Elküldve: 2021.05.13., csüt. 19:32
Szerző: Bodnapet
szabo_pitty írta:
2021.05.13., csüt. 19:04
Amikor az erősítőt vettem, RX8-cal próbáltuk és nagyon tetszett a hangja.
Volt RX8-cam, előtte RS6-om, mind kettő nagy kedvenc volt. Az RX8-nál nekem az elcsatolással komolyabban kellett foglalkoznom, mert anélkül nagyon sok volt a mély, de megérte! ;)
A kisebb hangfalak (Rs6, Silver 6, 200) közepes méretű szobákban (20-25 m2) szerintem nagyon jól tudnak szólni.

Re: Monitor Audio hangsugárzók

Elküldve: 2021.05.13., csüt. 19:04
Szerző: szabo_pitty
Bodnapet írta:
2021.05.12., szer. 15:48
szabo_pitty írta:
2021.05.12., szer. 08:24
Silver is, felmerült. Van értelme, Marantz SR7005 mögé?
Van. Nálam nagyon régóta Marantz-MA párosítás van, mondjuk bronz nem volt, viszont Silver-ből több fajta. Szóval hajrá!
Amikor az erősítőt vettem, RX8-cal próbáltuk és nagyon tetszett a hangja.

Re: Monitor Audio hangsugárzók

Elküldve: 2021.05.12., szer. 15:48
Szerző: Bodnapet
szabo_pitty írta:
2021.05.12., szer. 08:24
Silver is, felmerült. Van értelme, Marantz SR7005 mögé?
Van. Nálam nagyon régóta Marantz-MA párosítás van, mondjuk bronz nem volt, viszont Silver-ből több fajta. Szóval hajrá!

Re: Monitor Audio hangsugárzók

Elküldve: 2021.05.12., szer. 08:24
Szerző: szabo_pitty
szabo_pitty írta:
2021.04.06., kedd 10:24
Sziasztok!

Az új Bronze széria, jobb, mint az előző? Miben más a hangja?
Silver is, felmerült. Van értelme, Marantz SR7005 mögé?

Re: Monitor Audio hangsugárzók

Elküldve: 2021.05.01., szomb. 16:36
Szerző: Tuttimaci
Sziasztok ,

talán egy jó vétel lehet

https://www.extremeaudio.hu/monitor-aud ... gold%20200

valakinek

:smile29:

Re: Monitor Audio hangsugárzók

Elküldve: 2021.04.06., kedd 10:24