fapaci írta: ↑2019.08.24., szomb. 10:57
audioline írta: ↑2019.08.23., pén. 16:04
Tisztelettel kérdem, honnan lehet tudni, hogy a felvételen PONTOSAN mi van rajta? Hogyan kell(ene) megszólalnia konzervnyitáskor, hogy az alkotói "valóságot" halljuk?
Attól tartok, a kérdés nem megválaszolható, míg egy apró dobozban forgolódunk, amire az van írva, HiFi. Szerintem sokan erősen beszorultak ide és nem veszik észre ennek a veszélyeit. Kicsit nyissuk ki az ablakot és nézzük meg, más, a zenéhez hasonló művészeti ágakban miként működik a hűség fogalma!
Ahogy más művészeti ágakban, (jó esetben) a zenében sem szándék a másolás, ez eleve ellenkezik a művészet lényegével. A zenei művek megjelenítésére, sokszorosítására szolgáló hangfelvételnél miért kellene ragaszkodni a hűséghez, egyáltalán itt mi a hűség tárgya? Félreértés forog fenn sokak fejében. A kiadványok művészeti alkotások, alkotóiknak pedig joguk van minden rendelkezésre álló kreatív eszköz használatához. Értendő ez a zeneszerzőre, muzsikusra, hangmérnökre egyaránt, hiszen a kiadvány közös gyermekük. Mégis ki korlátozhatná ezt? Igen, a közönség, akinek ha nem tetszik, akkor nem veszi meg.
Az eredeti kérdés az volt, mit kellene hallanunk, mihez viszonyítsunk, hogyan kellene szólnia. Nem hiszem, hogy ezen kellene rugózni. Egyetlen célunk lehet, hogy az ablaküveg, amin keresztül a világot szemléljük, minél tisztább legyen. Ha a festményeket valójukban, teljes részletességükben akarom szemlélni, megtörlöm a szemüvegem. (Vagy ti hallottatok már speciális festménynéző szemüvegről?) Ha a digitális fotók tartalmát teljes mértékben szeretném látni, jó minőségű, kalibrált monitort használok. Lassan 40 éve nem értem, miért pont a HiFi lett az a reprodukciós terület, ahol az objektivitást elnyomja a szubjektivitás. Kinek jutna eszébe egy festményt átfesteni, vagy fotókat nézegetve a monitor színeit eltekergetni azzal a felkiáltással, hogy nekem így jobban tetszik?
Erős következetlenség.
Felvevő oldalon engedélyezett a totális szabadság, lejátszó oldalon akkor miért is nem?
Nincs kreativitás és nincs művészet, csak a 'tiszta ablaküveg'?
Nem értitek, hogy ez a 'tiszta ablaküveg', ez nem létezik, ez az a délibáb, ami sok ember fejében ott ragadt valahogy, ez zavar meg sok mindent?
Szép türelmesen elmagyarázódott, hogy miért nincs így, hogy a klaca-féle racionális megközelítés szerint a legtisztább üveg akkor a felvételkor alkalmazott kontroll monitorlánc kellene, hogy legyen, mindenhol, lemezenként más és más, csak abban meg mindenki egyetért, hogy ez nem jó lenne, mert annak a láncnak a célja más, és íme, konklúzióként megint itt van ez a tisztaüveg, meg hogy a hifi ne legyen az útban, de hogy a frászban ne legyen ott, ha ő maga állít elő elektronokból meg jelekből hangot... nem egy lencse, amit törölgetni kell...
A fotós hasonlat az nagyon jó. Mert a kreativitás nem azt jelenti, hogy lilára festem, ami zöld, hanem azt, hogy pl. egy Jarmusch filmben, egy néger átmegy egy metróállomáson, ez a snitt, kb. 1 perc, és nincs trükk meg szűrő, meg effekt, tökrealistának tűnik minden, de az emberben megáll az ütő, akkora többlet jön ki a képekből... mert a 'hogyan' az hordoz valami fontosat.
Ha a láncolatot a hangszertől nem a lemezig, hanem a fotelig képzelnétek el, a zavar egy része eltűnne.