Jump to content
AVX Café Rebat
AVX

MM és MC pickup-ok

Recommended Posts

Guest AA HG

A Benz Micro augusztustól új tűprofillal szereli a hangszedőit.

Az eddig használt és rendkívül jó minőségű Gyger S tűprofilt felváltotta egy módosított Microridge profil. A tű japán gyártmányú. Ezt a profilt már a 80-as évek elején kitalálták, de eddig csak a rendkívül drága hangszedőkbe építették be.

Most már az ACE is megkapta ez a tűt.

Ráadásul Mr Lukaschek módosította a méreteit a tűnek. Az eddigi MR tűk 4um (mikrométer) sugara helyett 2um lett a kisebbik sugár, ami jelentősen növeli a barázda követési pontosságot, csökkent ezáltal a belső barázda torzítást.

További érdekessége ennek a tűnek, hogy mintegy 5um hosszan párhuzamos metszésű a gyémánt, aminek a vastagsága 4-6um. Így az idők folyamán, ahogy kopik a gyémánt, nem változik a barázdával érintkező felület nagysága, azaz nem romlik a minősége. További előnye, hogy emiatt a használati deje is megtöbbszöröződik, ráadásul minőségromlás nélkül.

Néhány képet be fogok tenni, hogy érthető legyen a tű formája, mert elmondani elég körülményes.

Az eddigi tapasztalatok ez ezzel a profillal szerelt Benz Micro hangszedőkkel rendkívül pozitívak.

post-4-1251616462.jpg

Hozzászólás megosztása

A hozzászólás linkje:
Oszd meg más oldalakon
Guest AA HG

Eredeti MR profil méretei (ezt használják pl.a Dynavector csúcs hangszedőiben és az új AN IO Gold és Ltd hangszedőkben).

Látható, hogy a méretek 1.5-2-szer nagyobbak, mint a Benz Micro által használt MR tű méretei.

További érdekessége a tűnek, hogy erőteljes barázda tisztító hatása van.

Mivel a barázdával érintkező felület merőleges a haladási irányra (sőt a 23 fokos VTA miatt kifelé is tereli a szennyeződést a barázda mélyéről), így a tű egyszerűen eltolja maga előtt a barázdába szorult porszemeket, nem siklik át felettük, ezáltal még jobban bepaszírozva azokat a barázda felületébe.

Két-három lejátszás után csendesebb lesz a lemez, mint bármiféle tisztítás után.

Sajnos a hagyományos lemeztisztító kefék a barázdából nem távolítják el az oda tapadt apró porszemeket, csak a nagyobb szöszöket, felületre tapadt port.

A mély barázda tisztítás eddig csak a folyadékos lemeztisztítással volt megoldható, de a tisztított lemezek egy idő után újra szennyeződnek.

A Micro Ridge tű pedig folyamatosan tisztítja a barázdát.

post-4-1251617657.gif

  • Upvote 1

Hozzászólás megosztása

A hozzászólás linkje:
Oszd meg más oldalakon
Guest AA HG

Esetleg, ha valakit érdekel még néhány infó a tűprofilokról, akkor itt egy kis angol szöveg:

The Microline stylus almost exactly duplicates the shape of the cutting stylus

used to product the original master disc. 

This enables it to track portions of the groove other styli cannot reach,

resulting in extremely accurate tracing of high frequency passages

and ruler-flat frequency response within the audible range.

The unique multi-level shape wears more evenly, allowing greatly extended

record and stylus life.

The sophisticated Linear Contact stylus provides a vertical contact area

several times that of the elliptical, enabling it to respond to delicate groove modulations. 

The wide front radius distributes the stylus pressure more evenly,

reducing wear on both the stylus and record.

The Elliptical stylus has two radii, the front radius being wider than the side radius.

This allows the stylus to ride the center of the groove, like the conical,

while the smaller side radius can more accurately track higher frequencies.

Elliptical styli are available in several sizes

– such as 0.2 x 0.7 mil, 0.3 x 0.7 mil and 0.4 x 0.7 mil –

with the first number indicating the side radius.

The smaller the side radius, the better the sound quality can be.

The Conical stylus is the simplest, least expensive and most widely used stylus.

Its spherical tip, which has a typical radius of 0.7 mil, normally touches

the center of the record groove walls. 

The conical design works best in moderate to lower priced, and older, record players

with higher tone arm tracking forces.

A Micro Line itt gyakorlatilag a Micro Ridge más elnevezése.

post-4-1251618335.jpg

Hozzászólás megosztása

A hozzászólás linkje:
Oszd meg más oldalakon
Guest AA HG

Még egy érdekes kép a barázda "sterssz"-ről, azaz a barázda terhelésről.

A baloldali az elliptikus, a jobboldali a Micro Line tű terhelése.

This stress analysis photo shows the effect of a 2-gram tracking force.

The elliptical stylus (Left) contacts the groove in a concentrated area withhigh pressure.

The MicroLine stylus (Right) contacts the groove over a larger area,

resulting in reduced pressure, improved tracking and signal clarity, and less record wear.

post-4-1251618442.jpg

Hozzászólás megosztása

A hozzászólás linkje:
Oszd meg más oldalakon
Sziasztok!

Bátran tudom ajánlani a Denon DL-160-ast.  :lol!: Ez egy high output MC, és a Rega Bias után nagyságrendnyi minőségi ugrást jelentett.  :D  Valami olyasmi volt, mikor a tunert átkapcsolod sztereóba mono vételből.

Verhetetlen árkategóriájában.

Jól passzol a Regába, könnyen installálható.

abszolút csatlakozom :smile32: az ortofon mc-15 mk ii után is jelentős és a denon irányába mutató változás állt be :smile32: az ára pedig igen baráti, 38eft körül mozog :smile25: DE mindenképp meg kell nézni a használandó mm-fokozat érzékenységét, azzal 1ütt is, h azt írják 1éb külföldi fórumokon (még Salvatore oldalain is), h a gyárilag specifikált 1.4mV nem okoz gondot, mer' 1.8 mV körüli a kijövője> ÉN ezt nemtom +erősíteni, sőt, aszondom, akörül kell lennie, mer' mind2 - 1ébként igen-jó minőségű - 2.2mV érzékenységű fonóval szerelt erősítőmet rendesen ki kell(ett) hajtani 'normális' szobahangerőhöz :smile32:

HA pedig vki rega planar3/rb-300-ba szereli, szerezzen be vmi ~0.8mm vastagságú és szerinte jó csillapítási tulajdonságokkal +áldott anyagot, amit a hangszedő és a hangkar fejrésze közé bepakol, mer' a tökéletes hangszedő beállításhoz erre szüksége lesz :smile32:

Hozzászólás megosztása

A hozzászólás linkje:
Oszd meg más oldalakon

sziasztok

lehet hogy egy kicsit témától elkanyarodok, de úgy érzem itt hozzáértőkre találtam...

phono vásárlásban vagyok és az alábbi opcióim vannak:

parasound z phono 30.000,- alig használt, újszerű

parasound p/ph100 25.000,- használt, újszerűan

nad pp2 20.900,- ÚJ, bolti

heed questar mc 45.000,- , bolti

thorens mmoo5 48000,- új, bolti

mc goldring hangszedőt használok, lejátszó épp csere alatt van... thorens td 160-as lejátszó van kilátásban.

50.000 ig keresgetek....jelenleg a Heed a befutó!

hozzászólást, tanácsot szívesen vennék.

:smile32:

Ezek közül én is a Heed mellé tenném le a voksom.

Hozzászólás megosztása

A hozzászólás linkje:
Oszd meg más oldalakon

A Shure-ról mi a véleményetek? Nekem rabul ejtette a fülemet. Már a harmadik van a lemezjátszóban és mindegyik nagyon tetszett. Most egy V15 Type3 az új célpont. A nagyon dögös hang mellett a nagyon baráti ár (legalábbis a használt) is mellette szól és a tű sem egy vagyon hozzá.

Hozzászólás megosztása

A hozzászólás linkje:
Oszd meg más oldalakon
Sziasztok!

Bátran tudom ajánlani a Denon DL-160-ast.  :smile25: Ez egy high output MC, és a Rega Bias után nagyságrendnyi minőségi ugrást jelentett.  :lol!:  Valami olyasmi volt, mikor a tunert átkapcsolod sztereóba mono vételből.

Verhetetlen árkategóriájában.

Jól passzol a Regába, könnyen installálható.

abszolút csatlakozom :smile32: az ortofon mc-15 mk ii után is jelentős és a denon irányába mutató változás állt be :D az ára pedig igen baráti, 38eft körül mozog :D DE mindenképp meg kell nézni a használandó mm-fokozat érzékenységét, azzal 1ütt is, h azt írják 1éb külföldi fórumokon (még Salvatore oldalain is), h a gyárilag specifikált 1.4mV nem okoz gondot, mer' 1.8 mV körüli a kijövője> ÉN ezt nemtom +erősíteni, sőt, aszondom, akörül kell lennie, mer' mind2 - 1ébként igen-jó minőségű - 2.2mV érzékenységű fonóval szerelt erősítőmet rendesen ki kell(ett) hajtani 'normális' szobahangerőhöz :smile32:

HA pedig vki rega planar3/rb-300-ba szereli, szerezzen be vmi ~0.8mm vastagságú és szerinte jó csillapítási tulajdonságokkal +áldott anyagot, amit a hangszedő és a hangkar fejrésze közé bepakol, mer' a tökéletes hangszedő beállításhoz erre szüksége lesz :smile32:

Nekem nagyszerűen megy a DL-160 a Heed Questar MM-el.

Gyárilag adtak a Denonhoz egy fémlapkát, de végülis kiszedtem a karból. Ugy tudtam, a kar rezonanciája miatt kell? :smile32:

Hozzászólás megosztása

A hozzászólás linkje:
Oszd meg más oldalakon
...Gyárilag adtak a Denonhoz egy fémlapkát, de végülis kiszedtem a karból. Ugy tudtam, a kar rezonanciája miatt kell? :smile32:

nem, ha túl könnyű lenne a hangszedőd, ill. 'hézagolónak' is használható :smile32:

viszont amennyiben nincs olyan vastag bármi anyag betéve a hangszedőd és a kar fej-vége közé, mint írtam, tuttira nem jó a beállításod... :smile32::D:smile32:

A VTA-ra gondolsz?

Hozzászólás megosztása

A hozzászólás linkje:
Oszd meg más oldalakon
A Shure-ról mi a véleményetek? Nekem rabul ejtette a fülemet. Már a harmadik van a lemezjátszóban és mindegyik nagyon tetszett. Most egy V15 Type3 az új célpont. A nagyon dögös hang mellett a nagyon baráti ár (legalábbis a használt) is mellette szól és a tű sem egy vagyon hozzá.

én szeretem :smile32: ismizem V15 III-at,IV és nekem volt VST III és V15/5MR a sok kicsi után(75-91-95),ha lenne új,ma is ezt használnám,habár a Grado Wood-ban van vlmi ami hasonlit a V15/5MR-re :smile32:

:smile32:

Hozzászólás megosztása

A hozzászólás linkje:
Oszd meg más oldalakon
Komolyan mondom,hogy jól esik olvasni....az meg külön is jó érzés,hogy még mindíg fejlesztik ezt a technológiát.... :smile32:

:smile32:

Immár több mint száz éve folyamatosan fejlesztik ... akárcsak a sokak által már többször eltemetett elektroncsöves technológiát ... :smile32:

Hozzászólás megosztása

A hozzászólás linkje:
Oszd meg más oldalakon
Még egy érdekes kép a barázda "sterssz"-ről, azaz a barázda terhelésről.

A baloldali az elliptikus, a jobboldali a Micro Line tű terhelése.

This stress analysis photo shows the effect of a 2-gram tracking force.

The elliptical stylus (Left) contacts the groove in a concentrated area withhigh pressure.

The MicroLine stylus (Right) contacts the groove over a larger area,

resulting in reduced pressure, improved tracking and signal clarity, and less record wear.

Az alanti HG hozzászólások miatt érdemes néha néha be-be nézni ide.

Köszönet!

Hozzászólás megosztása

A hozzászólás linkje:
Oszd meg más oldalakon
Guest AA HG
Az alanti HG hozzászólások miatt érdemes néha néha be-be nézni ide.

Köszönet!

Kösz Dok!

Jól esik, de hidd el, nem ezért tettem be őket.

Talán némi plusz információhoz tudtam juttatni az analóg LP szerelmeseit.

Szerencsére él még ez a formátum és ahogy nézem, élni is fog még egy ideig.

A digitális formátumokban most elképesztően nagy a felfordulás, de az is átrendeződik hamarosan.

Én azért maradok az LP-nél.

A hangszedőket meg imádom, a létrehozóikat pedig csodálom és mélységesen tisztelem.

Hg

Hozzászólás megosztása

A hozzászólás linkje:
Oszd meg más oldalakon
Guest AA HG
én szeretem :smile32: ismizem V15 III-at,IV és nekem volt VST III és V15/5MR a sok kicsi után(75-91-95),ha lenne új,ma is ezt használnám,habár a Grado Wood-ban van vlmi ami hasonlit a V15/5MR-re :smile32:

:smile32:

Egy kis ízelítő a tűméretek egymáshoz való viszonyából.

Shure:

post-4-1251750015.jpg

Hozzászólás megosztása

A hozzászólás linkje:
Oszd meg más oldalakon
Az alanti HG hozzászólások miatt érdemes néha néha be-be nézni ide.

Köszönet!

Kösz Dok!

Jól esik, de hidd el, nem ezért tettem be őket.

Talán némi plusz információhoz tudtam juttatni az analóg LP szerelmeseit.

Szerencsére él még ez a formátum és ahogy nézem, élni is fog még egy ideig.

A digitális formátumokban most elképesztően nagy a felfordulás, de az is átrendeződik hamarosan.

Én azért maradok az LP-nél.

A hangszedőket meg imádom, a létrehozóikat pedig csodálom és mélységesen tisztelem.

Hg

Nekem is feldobta a lemezhallgatási kedvemet a B.M. ACE L! :smile32:

De nagyon jó anyagot tettél be, nekünk öreg csókáknak tanulságos, a fiatal halaknak meg tancélos. :smile32:

Hozzászólás megosztása

A hozzászólás linkje:
Oszd meg más oldalakon
Guest bta
Ettől persze eltér az Ortofon VMS rendszere, ahol a tekercs is meg a mágnes is áll, és egy lágyvas cső keveri az erőteret köztük... de milyen jól is szól az, nekem is van olyan hangszedőm...

Mozgó lágyvasasnak is szokás nevezni, mely elvhez legjobban a Grado ragaszkodik és ha lehet ilyet mondani, ez a cég vitte "tökélyre".

Hozzászólás megosztása

A hozzászólás linkje:
Oszd meg más oldalakon
Guest bta
Ugy tudtam, a kar rezonanciája miatt kell?  :smile32:

A hangkar-hangszedő rezonancia frekvenciáját csökkenti, kisebb effektív tömegű karoknál lehet rá szükség. Ideális helye 9-10Hz környékén van. Ha feljebb kerül, belemaszatol a hangfrekis sávba; ha lejjebb, akkor már a lemez egészen pici hullámossága is gerjeszti. Az ebből eredő szubszónikus zajt hallani ugyan nem lehet, de kivehető teljesítmény-csökkenést, a membrán nem kívánt mozgása pedig Doppler torzítást okoz. Szélsőséges esetben ugorhat a tű, esetleg ráhangolódva a rugalmas felfüggesztés sajátfrekvenciájára, durván érzékennyé válhat a lépészajra.

Hozzászólás megosztása

A hozzászólás linkje:
Oszd meg más oldalakon

Regisztrálj vagy jelentkezz be!

Regisztrált felhasználónak kell lenned, hogy hozzá tudj szólni a fórumhoz.

Regisztráció

Regisztrálj a fórumra. Csak pár lépés.

Regisztráció

Bejelentkezés

Regisztrált felhasználó vagy? Jelentkezz be!

Bejelentkezés

  • Jelenleg olvassa:   0 felhasználó

    Egyetlen felhasználó sem olvassa ezt az oldalt

×